Advent második vasárnapja a Szent László téren

Advent második vasárnapján a reményt szimbolizáló gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún.

A Szent László Egyesület, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) által a nagyváradi Szent László téren immár hetedik alkalommal felállított koszorúnál 2023. december 10-én 17.30 órától lobbantjuk lángra a második gyertyát.

Szolgál Vankos Alexandru segédlelkész a Szent László plébániatemplom részéről, az adventi énekekkel pedig közreműködik a Szent László templom Halmos László kórusa Kribus Mónika kántor és karvezető vezényletével.

A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit az ünnepi gyertyagyújtásra!

Oszd meg

Share on facebook
Share on email

Híreink

Az új kenyér ünnepe Nagyváradon

Idén is szép számú érdeklődő gyűlt össze augusztus 20-án a nagyváradi Bémer téren – az államalapítás és az új kenyér ünnepét az Érmelléki Gazdák Egyesülete,